Légtechnikai beszabályozás

Miért kötelező a beszabályozás?

A fizika törvényei alapján a levegő (akárcsak a víz) mindig a legkisebb ellenállás felé áramlik. Ha egy ventilátor egy hosszú, több leágazással rendelkező csőbe fújja a levegőt, a géphez legközelebb eső, legrövidebb ágon lévő rácson "hurrikán" fog fújni, míg a legutolsó, legtávolabbi helyiségbe alig jut friss levegő.

Egy be nem szabályozott rendszer tünetei:

• Kellemetlen huzat és zaj a géphez közeli terekben.
• Elégtelen szellőzés, fülledtség, magas CO2-szint a távolabbi szobákban.
• Feleslegesen magas energiafogyasztás (mert a távoli szobák miatt a gépet maximumra kapcsolják).
• Az ajtók "fütyülése" az épületen belüli nyomáskülönbségek miatt.

A beszabályozás eszközei és elemei

Ahhoz, hogy a levegőt a megfelelő irányba tereljük, mesterséges ellenállásokat (fojtásokat) kell beépítenünk a rendszerbe.

1. Írisz szabályozó: a légtechnika egyik legprecízebb fojtóeleme. A fényképezőgépek rekeszéhez hasonlóan, koncentrikusan szűkíti a keresztmetszetet. Előnye, hogy nem kelt aszimmetrikus örvényeket, így nagyon csendes, és beépített mérőcsonkjaival azonnal ellenőrizhető a rajta átfolyó légmennyiség.
2. Pillangószelep / Szabályozó zsalu: egyszerűbb, egy vagy több lamellából álló fojtóelem. Jól használható, de erős fojtásnál zajossá válhat.
3. VAV és CAV dobozok: változó (Variable) és állandó (Constant) légmennyiség-szabályozók. Ezek az automatizált, okos rendszerek motorosan állítják a fojtást a pillanatnyi igények (pl. CO2 szint) alapján.

Műszaki fókusz: a k-faktor és a nyomáskülönbség mérése

A profi szakemberek nem "érzésre" állítják be a rendszert. A mérnökök egy torlónyomás-mérő (manométer) segítségével mérik a beszabályozó idomon (pl. egy írisz zsalun) keletkező nyomásesést. Ha ismerjük a gyártó által megadott k-faktort (amely az idom nyitottsági fokától függ), a légmennyiség másodpercek alatt kiszámolható:

• : a tényleges légmennyiség (l/s vagy m3/h)
• : a szabályozó elem (gyári) tényezője az adott beállítási fokozaton
• : a mérőcsonkokon mért nyomáskülönbség (Pa)

A beszabályozás folyamata (az arányos módszer)

A beüzemelés egy iteratív, logikus lépésekből álló folyamat.

1. Rendszerellenőrzés: minden zsalu teljesen nyitva van, szűrők (G4, F7, stb.) tiszták és a helyükön vannak.
2. Főáram mérése: a főventilátor névleges fordulaton pörög. Megmérik a főcsatornán áthaladó teljes légmennyiséget (Pitot-csöves méréssel).
3. Végpontok mérése: egy térfogatáram-mérő tölcsérrel (balométerrel) végigmérik az összes anemosztátot (rácsot).
4. Arányosítás: a beszabályozást mindig a ventilátortól legtávolabbi (legkisebb légmennyiséget kapó) ágnál kezdik, és azt veszik 100%-os index-pontnak. A többi, közelebbi rácsot ehhez az utolsóhoz arányosítva fojtják vissza. Ha egy közelebbi rácsot fojtunk, a levegő "továbbmegy", így a távolabbi rácson nő a mennyiség.
5. Végső finomhangolás: ha a rácsok egymáshoz képesti aránya megfelelő, a főventilátor fordulatszámát úgy állítják be, hogy meglegyenek a tervezett abszolút értékek.
6. Jegyzőkönyvezés: minden beállítást rögzítenek, a zsalukat pozícióban rögzítik (lecsavarozzák). A beszabályozási jegyzőkönyv az átadás-átvétel kötelező eleme!